A Reginald Rose műve alapján készült 1957-es Sidney Lumet-filmet (Wikipedia: itt) még valamikor a rendszerváltás előtt, gyerekkoromban láttam először. Később egyetemistaként, a Schönherz filmklubjában, majd színdarabként 2007. környékén parádés szereposztással a Nemzetiben. (Elnök Trokán Péter, rajta kívül Kulka János (8.), Sinkó László (3.), Garas Dezső (9.), Szarvas József (10.), Stohl András (7.) „és sokan mások”)
2009-ben aztán egy amatőr színpadi próbáról bosszúsan jött haza – akkor még – menyasszonyom, aki nagy nekikeseredve újságolta, hogy „a 12 dühös” lesz kis társulatuk következő darabja. Én persze teljesen belelkesültem és kiderült, hogy van is üresedés a társulatban... Úgyhogy néhány hét múlva már én is mentem az első olvasópróbákra, ahol Abaffy Zoltán az elnök szerepét osztotta rám.
Hangzatos titulusa ellenére az elnök mellékszereplő a darabban, az esküdtszék tagjai ugyanis egyenrangúak, az elnöki (gyakorlatilag „levezető elnök”, kb. mint a parlamenti elnök) posztot pedig egyszerűen a sorsolás szerinti 1. sz. esküdt kapja. Mivel más darabokban nem léptem fel, ráadásul ez az egyetlen nevesített és nevén is szólított szereplő (a többieket csak a számuk azonosítja) a műben, így aztán rajtam ragadt a társaságban az „elnök úr”.
Hát így...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.