HTML

Elnök úr jogesetei

"Meghoztuk a döntésünket."

A szerző

Életem egyik nagy ajándéka, hogy játszhattam egy amatőr színtársulattal a Tizenkét dühös ember c. színdarabban – az általam színpadra vitt
esküdtszéki elnökként társaim ott aggatták rám az „Elnök úr” becenevet.

Nem jogi pályán dolgozom, de a közügyek iránt nyitott polgárként a diploma megszerzése után is megmaradt az érdeklődésem a nagy port felvert jogesetek iránt. Vajon mire szavaznék esküdtként? Hogyan ítélnék bíróként?

Friss topikok

Címkék

2016.05.10. 23:45 Vucsics.Krisztián

Kolosy téri motorosgázolás: jogos védelem!!!

Nagy jelentőségű elsőfokú ítélet született a Kolosy téri motorosgázolás ügyében: a bíróság első fokon jogos védelemnek minősítette az őt kirabló motoros üldözését és világosan kimondta, hogy ebben az esetben a baleset kockázatát a jogtalanul eljáró fél, tehát a tolvaj viseli.

motoros.jpg

(kép innen)

Amire nagyon büszke vagyok, hogy a bíróság indoklása gyakorlatilag szó szerint megegyezik az általam anno kifejtettekkel, szembemenve a mainstream állásponttal, mely szerint a vagyontárgyak halálos eredmény árán történő visszaszerzése az nem fér bele a jogos védelembe, mert csak, mert így szoktuk... Halleluja!

Elítéltékaz autóst viszont más, ártatlan közlekedők veszélyeztetése miatt, egy év felfüggesztettet kiszabva. Ez az eredeti elemzésben sajnos elkerülte a figyelmemet, a tolvajra koncentráltam, holott az persze nyilvánvaló, hogy az ártatlanok, kívülállók veszélyeztetése nem fér bele a jogos védelembe. Ezt a legkönnyebb úgy belátni, ha elképzeli a t. olvasó, hogy az ő gyereke sérül meg vagy uram bocsá' rokkan meg, hal meg ártatlan járókelőként egy ilyen balesetben: ekkor nyilván azt mondja az ember, hogy hagyta volna a francba a pénztárcáját, vigyázott volna inkább az én gyerekemre... Ez tehát kétségtelenül egy közúti veszélyeztetés, hála Istennek igazán súlyos következmények nélkül.

Hogy ezért a fajta közúti veszélyeztetésért sok-e az egy év felfüggesztett, azt információk hiányában nem tudom megítélni, másodfokon kiderül, mivel az ügyész és a védelem is fellebbezett. (Hogy az ügyész miért, azt nem igazán értem, ennél súlyosabb büntetés aligha lehet reális.) Az első érzésem szerint mindenesetre kicsit eltúlzott ilyenkor szabadságvesztést kiszabni, ennél sokkal többet "sima", "csak úgy" száguldozásért sem adnak, ha nincs halálos vagy maradandó következmény, itt viszont számtalan enyhítő körülmény van a büntetlen előélettől kezdve az eshetőleges szándékon át a menthető felindulásig, önhibán kívül felfokozott idegállapotig. De ismétlem, ennek a részleteit, hogy a "többiekkel" mi történt, nem ismerem.

A lényeg viszont, hogy a bíróság világosan kimondta: tolvaj haláláért nem felelős az autós, a jogos védelmi helyzet az üldözés alatt mindvégig fennállt, az autós az elhárítás szükséges mértékét nem lépte túl, a súlyos következmények kockázatát a jogellenesen cselekvő, azaz a tolvaj viseli. Ez nagyon fontos és helyes ítélet, ha jogerőre emelkedik, oktatni fogják.

Apróság, de fontos lehet: ha a másodfok ne adj' Isten megváltoztatja ezt a részt és mégis csak kimondja a bűnösséget a tolvaj halálában, az nem fog jogerőre emelkedni (eltérés a bűnösség kérdésében), hanem harmadfokra kerül. Ha jóváhagyja a felmentést, az persze jogerős lesz.

(A "sima" közúti veszélyeztetés gyakorlatilag kizárt, hogy másodfokon megdőljön, ott a másodfok is ki fogja mondani a bűnösséget, de elképzelhető, hogy más büntetést szab ki.)

Linkek:

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://elnokur.blog.hu/api/trackback/id/tr748703052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása